Amerikai katonák Bakonykútiban

 

Az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi haderejének Európában állomásozó erői által vezetett gyakorlatsorozat zajlik jelenleg a Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ, Bakonykúti település közvetlen szomszédságában lévő lőterén. A gyakorlaton résztvevő amerikai parancsnokság CIMIK részlegének katonái, Ryan Nelson százados vezetésével Bakonykútiba látogattak és a polgármesteri hivatalban találkoztak a település polgármesterével és képviselőivel, melynek során tájékoztatást adtak a nemzetközi gyakorlat sorozatról. A megbeszélésen részt vett továbbá a szomszédos Isztimér község polgármestere és a két település körzeti megbízott rendőre is.

Marics József polgármester a katonák köszöntését követően elmondta, hogy Bakonykúti lakossága már több, mint száz éve kénytelen elviselni a gyakorlótéren zajló katonai tevékenységekkel időnként együtt járó kellemetlenségeket. A lakosság többsége ezt elfogadja, mert tisztában van azzal, hogy a jelenlegi biztonságpolitikai helyzetben szükség van a jól kiképzett fegyveres erőre és a katonák a szükséges tudást és képességeket csak a gyakorlótéren tudják megszerezni. Ugyanakkor, ha azt tapasztalják, hogy a nem kellő odafigyelés miatt az indokoltnál is nagyobb kellemetlenségeket vagy károkat okoznak a gyakorlatok során, akkor kritikai észrevételeiknek is hangot adnak. Fontosnak tartja ezért, hogy a gyakorlaton résztvevő csapatok betartsák a lőtér használatára vonatkozó szabályokat, mert csak így őrizhető meg a katonák és a lakosság, a honvédség és a társadalom jó kapcsolata. Tapasztalata szerint a jelenleg zajló gyakorlaton a jelentős csapatmozgás ellenére semmilyen probléma nem merült fel, a lakosság sem tett bejelentést ilyenről. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Bakonykútiba Guttamási irányából bevezető egyetlen közút keskeny és rossz állapotban van, az itt megnövekedett katonai gép- és harcjármű mozgás fokozottan balesetveszélyes. Kérte, hogy a balesetek megelőzése érdekében ezen a szakaszon történő közlekedés során erre fordítsanak figyelmet.

Nelson százados válaszában elmondta, hogy a lőtéren kívüli közutakon csak a Magyar Honvédség katonáinak felvezetésével közlekedhetnek a külföldi katonai gép- és harcjárművek. Megígérte, hogy a jelzett útszakasz veszélyeire ismét felhívják az érintett állomány figyelmét. Tájékoztatást adott továbbá arról, hogy a jelenlegi gyakorlat során nem terveznek nagy zajhatással járó tüzérségi lövészetet, a különböző kiképzési feladatok gyakorlása során a harcjárművek vaklőszert fognak használni, illetve szimulációs eszközöket, az un. MILES rendszert alkalmazzák. Mivel több, egymásra épülő gyakorlat kerül végrehajtásra, ezért a következő napokban a csapatok váltani fogják egymást, amely a környékben jelentős csapatmozgással jár. Köszönetet mondott továbbá, hogy létrejöhetett ez a találkozás a település vezetőivel és azért, hogy az amerikai katonákat vendégként fogadták.

Orbán Tibor Nesztor, Isztimér település polgármestere szintén úgy értékelte, hogy eddig a gyakorlat során semmilyen probléma nem merült fel, ugyanakkor a korábbi gyakorlatok kedvezőtlen tapasztalatai alapján kérte, hogy amennyiben helikopterek alkalmazására is sor kerül, akkor azok ne a település lakott területe fölött repüljenek. Elmondása szerint különösen a kisgyermekes családok panaszkodtak korábban az alacsonyan szálló helikopterek magas zajhatására.

Emilia Bayer törzsőrmester, az amerikai CIMIK részleg munkatársa válaszában elmondta, hogy négygyermekes anyukaként teljes mértékben megérti ezt a problémát, továbbítani fogják az illetékes parancsnokok felé, hogy a lehetőségek szerint tegyenek meg mindent a kellemetlenségek csökkentése érdekében.    

A jó hangulatú megbeszélés zárásaként Marics József polgármester sok sikert kívánt a gyakorlat végrehajtásához, amely annak érdekében kerül végrehajtásra, hogy a magyarok is, benne Bakonykúti lakói is biztonságban élhessenek.

""
Welcome

Kút

Remete

Templom előtt

Sas