Hadtörténeti események

(Garai Kálmán, "amatõr kutató")

Bakonykúti a harcokban

A második világháború harcai a környezõ településekhez hasonlóan Bakonykútit sem hagyták sértetlenül. Kúti majdnem három hónapon keresztül a frontvonalhoz közel esõ falu volt. A hadmûveletek 1944. december 20-án értek a falu közelébe, ekkor jutottak el Mórhoz Vörös Hadsereg csapatai. Még ugyanezen a napon a németek megindították páncélos ellentámadásukat Várpalotán, Iszkaszentgyörgyön keresztül, s hosszabb küzdelem után december 28-án Mórnál megállították a szovjet csapatok támadását. Ez azt jelentette, hogy Kúti 1945. március közepéig mindvégig a németek kezén maradt, de mindössze 20-30 km-re a németek elsõ vonala mögött. Fronthoz közel esõ településként harcászati tartalék csapatösszevonások, és az elsõ vonalat élelemmel ellátó támpontok egyike lett. A lakosságnak emiatt nem volt nyugta, a katonák a gazdaságokban felhalmozott élelmiszer-tartalékot és az állatállomány java részét felélték.

Új elõkészületek

1945. március 5.-re befejezõdtek a „Tavaszi ébredés” fedõnevû német offenzíva elõkészületei. A német offenzíva kudarca után a szovjet ellentámadás sem váratott magára sokára, így március 18-ról 19-re forduló éjszaka a szovjet földi és légi felderítés megállapította, hogy a Sárkeresztúr és Sárbogárd körzetében harcoló német II. SS-páncéloshadtest két páncéloshadosztálya megkezdte a visszavonulást. A 2. SS „Das Reich” páncéloshadosztály nyolc gépesített zászlóalja, egy tüzérezrede, egy harckocsiezrede stb. a 82. sz. mûúton vonult Komárom és Kisbér körzetébe. A 9. SS „Hohenstaufen” páncéloshadosztály nyolc gépesített zászlóalja, egy tüzérezrede és kb. 60 db páncélosa ugyanakkor Szabadbattyán és Nádasladány körzetébe vonult vissza.

A kora reggeli órákban március 19-én a Bakonysárkány és Isztimér közti 20 km-es sávban továbbra is a 38. gárda-lövészhadtest 106., 105., és 104. gárda-lövészhadosztályai támadták a 46. gárda-harckocsizó, valamint 30., 31., 18. gárda gépesített-dandárok támogatásával. Aka és Bodajk közti vonalon a 3. SS „Totenkopf” páncéloshadosztály csapatai álltak védelemben. Az utóbbi hadosztályt a német 1., 9., 12. páncélos felderítõ osztályokkal és a magyar 52. SS-önkéntes lovasezreddel erõsítették meg.

Március 19-én délutánig a németek makacsul védték a Bodajk körül húzódó védelmi vonalaikat. Csak déli 11-12 óra között, a 46. gárda-harckocsidandár fõerõinek bevetésével sikerült a német állásokat áttörni. A szovjet harckocsidandár és a 105. gárda-lövészhadosztály zászlóaljai benyomultak Bodajk községbe.

Ezzel szemben a Bodajktól délre lévõ állásokat a 38. gárda lövészhadtestek, és a 9. gárda gépesített hadtestek balszárnyát biztosító 18. gárda gépesített és 46. gárda-harckocsidandárok csapatai támadták Várhegy erdõs-hegyes részein keresztül az egész nap folyamán. A szovjet gépesített csapatok az esti órákra megközelítették a Mecsérpuszta és Isztimér közti utat, valamint Isztimér község keleti szélét.

A Fehérvárcsurgó és Moha közti terepszakaszon a szovjet 37. gárda-lövészhadtest továbbra is egylépcsõs hadrendben nyomult elõre délnyugati irányba. A jobbszárnyon, a Felsõpuszta és Magyaralmás közti vonalon a 98. gárda-lövészhadosztály tört elõre. Ebben a sávban vetették harcba az Atyapusztai hídfõbõl a 20. gárda-harckocsi dandárt. A második lépcsõben összpontosított 22. gárda-harckocsidandár a támadás óráiban még nem fejezte be átkelését a Gaja-patak felrobbantott hídja miatt. A reggeli órákban súlyos harcok dúltak Fehérvárcsurgó körzetében. A község 298 lakóházából 208 lakóház leégett, a többi ház és melléképület is megsérült.

A szovjet csapatok bevonulása

Majd egy egész napi harc után sikerült csak szovjet erõknek áttörni az Isztimér, Guttamási és Szentgyörgyi-erdõ vonalán kiépített német állásokat, s az esti órákra a hátráló németek kénytelenek voltak kiüríteni Bakonykúti községet.

A kiürítés azonban nem ment végbe harc nélkül. Súlyos védekezõ harcok zajlottak a faluban, amelyet a szovjetek csak nehezen tudtak letörni. Pont a harcok súlyossága és a védekezõ német katonák kilátástalan helyzete vezetett odáig, hogy a falut védõ német katonák harc hevessége miatt többen (fõleg a sebesültek) nem tudták idõben elhagyni a falut a kiürítési parancsra. A kilátástalanság és az elkeseredettség miatt nem akartak szovjet hadifogságba esni, és sokuk az inkább az öngyilkosságot választotta.

A szovjet gyalogos és harckocsizó csapatok a községtõl 1,5 km-re délnyugatra a németek támpontszerû védelmi rendszerébe ütköztek, melyek a 440. magassági pont (Sárberek) és a 363. magassági pont (Baglyas) között zárták le a Várpalota felé vezetõ utakat.

Március 20-án hajnali 03 óra 45 perckor a Várpalotától északra és keletre összpontosított szovjet lövész - és harckocsizó erõk erõsen koncentrált erõkkel mértek csapást a Várpalota körül védõ német erõkre. A bakonykúti körzetében összpontosított szovjet 98. gárda-lövészhadosztály zászlóaljai és a 20. gárda-harckocsidandár a hajnali órákban Várpalota irányába tört elõre. 

Közel tízórás elkeseredett harc után délután 14 órára a szovjet lövészzászlóaljak és harckocsizó csapatok elfoglalták Hajagospusztát. A hátráló németeket üldözõ szovjet osztagok 15 óra körül északi és északkeleti irányból megközelítették a Várpalotát körülvevõ német védelmi állásokat, de a szovjet csapatok támadása ezen a vonalon ideiglenesen elakadt.

 

Mivel a harc aránylag rövid ideig dúlt a faluban, és a légierõ szempontjából számba vehetõ hadicél pedig nem volt, mindössze öt ház vált teljesen lakhatatlanná és a templom, valamint további öt ház rongálódott meg súlyosan.

A megsemmisült öt házból kettõ már a Kúti környéki harcok befejezése után égett le.

Polgári veszteség a harcok alatt nem volt, és erõszakoskodásról sincs tudomásunk.

A Haditechnika kedvelõinek

A harcokban részt vett jármûvek:

T-34

A T-34 kora egyik legkiválóbb harckocsija volt, amelyet nagyszerû konstrukció alapján, hatalmas mennyiségben gyártottak. Ez a típus két évtized szovjet tapasztalatainak és a legjobb külföldi elképzelések átvételének köszönhetõen jött létre. A harckocsi tömeggyártása 1940-ben vette kezdetét, és a nagy tûzerejû ágyújával, illetve vastag páncéljával 1941-ben kellemetlen meglepetést okozott a német páncélosoknak. A gyártás tempójának fokozása érdekében feláldozták az igényes kialakítást, de a T-34-es primitív, kidolgozatlanul nyers megjelenése félelmetes hatékonyságot takart. A típust minden feladatra használták, mûszaki mentõ jármûként ugyanúgy bevált, mint csapatszállító, vagy felderítõ feladatkörben és minden körülmények között kitüntetett szerepet játszott a német csapatok védelembe szorításában. Kétség sem fér ahhoz, hogy a T-34-es volt a II. világháború legmeghatározóbb harckocsitípusa. A továbbfejlesztett T-34/85 még napjainkban is szolgálatban áll.

 

Gyártó ország: Szovjetunió
Személyzet: 4 fõ
Tömeg: 26000 kg
Méretek: hosszúság 5,92 m; szélesség 3,0 m; magasság 2,44 m
Hatótávolság: 186 km
Páncélzat: 18-60 mm
Fegyverzet: egy 76,2 mm ágyú; két 7,62 mm géppuska
Motor: egy 500 LE (373 kW) teljesítményû V-2-34 V-12 dízelmotor
Teljesítmény: maximális sebessége úton 55 Km/h; gázlóképesség 1, 37 m; lépcsõmászó képesség 0,71m; árokáthidaló képesség 2,5 m.

Panzer VI Tiger (Tigris)

A német Henschel gyár 1942 augusztusában kezdte meg az 1941-ben tervezett Tigris nehéz harckocsi gyártását. A termelés 1944. augusztusi leállításáig, amikor a Tigris helyét a Königstiger (Királytigris) vette át, összesen 1350 Pz. VI harckocsi készült el. A típusnak három jelentõsebb változata volt: a parancsnoki harckocsi, a csörlõvel felszerelt mûszaki mentõ jármû, illetve a 380 mm-es rakétavetõvel felszerelt Sturmtiger. A Tigris félelmetes harckocsinak bizonyult, de túlságosan bonyolult szerkezete volt, éppen ezért meglehetõsen nehézkes volt a gyártása, és a karbantartása. Az átlapolt kerekekbõl álló futómûvét a sár vagy kisebb kõdarabok gyakran eltömték, ami erõs fagyban (ami az orosz tél törvényszerû velejárója) megbéníthatta a jármûvet. Az elsõ Pz. VI-osok 1943 Tunéziában a brit erõk ellen kerültek bevetésre, ezt követõen pedig az összes arcvonalon megjelentek.

Gyártó ország: Németország
Személyzet: 5 fõ
Tömeg: 55000 kg
Méretek: hosszúság 8,24 m; szélesség 3,73 m; magasság 2,86 m
Hatótávolság: 100 km
Páncélzat: 25-100 mm
Fegyverzet: egy 88 mm KwK 36 ágyú; két 7,92 mm MG 34 géppuska
Motor: egy 700 LE (522 kW) teljesítményû 12 hengeres Maybach HL 230 P45 benzinmotor
Teljesítmény: maximális sebessége úton 38 Km/h; gázlóképesség 1,2 m; lépcsõmászó képesség 0,79m; árokáthidaló képesség 1,80 m.

Felhasznált források:

Veress D. Csaba: A Balatoni csata Militaria 2000.
Philip Trewitt: Páncélozott harcjámûvek GABO 2000