Sikeres pályázat belterületi utak korszerűsítésére

Képek a felújításról
Útfelújítás A rendszerváltást követően, a kilencvenes évek elején, kihasználva az akkori állapotokat és az alacsony földárakat, Bakonykúti község belterületének egy jelentős, beépítetlen része egy ingatlanforgalmazó cég tulajdonába került. A területtel több, mint tíz évig nem történt semmi, azon kívül, hogy az önkormányzat időnként kénytelen volt felszólítani a tulajdonost a parlagfű irtására. Az önkormányzat képviselő testülete végül 2005-ben úgy döntött, hogy megvásárolja a területet és ott építési telkeket alakít ki, öt éves beépítési kötelezettséggel. Az elképzelés sikerrel járt, a település elő tudta teremteni a tulajdonjog megszerzéséhez szükséges pénzösszeget, megvásárolta a területet és elvégezte a szükséges fejlesztéseket is (ivóvíz hálózat, közvilágítás bővítése, murvás út járhatóvá tétele). Annak ellenére, hogy a környező települések ingatlan árainál magasabb összegért, 4.200 Ft/m2 áron kínálta az önkormányzat a telkeket, a kialakított tíz telek közül egy kivételével már mind gazdára talált. A családi házak építése megkezdődött, sőt két család már itt is lakik, ami fontos a település számára. Az önkormányzatnak ugyanis nem titkolt célja volt a telkek kialakításával, hogy a kicsiny, mindössze 124 fős település lakosságszáma növekedjen, csökkentve így az alacsony lélekszámból adódó hátrányokat. Természetesen a telkek kialakítása és értékesítése anyagilag sem volt rossz befektetés az önkormányzatnak.

 

          Bakonykúti a csatornázás kivételével, a közművekkel rendelkezik, belterületi útjai szilárd burkolatúak, kivéve a megvásárolt területen, az újonnan kialakított Forrás utcában. A Forrás utca szilárd burkolatának kialakítására, valamint az oda vezető Ady Endre utca korszerűsítésére az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz, amely a beérkezett igények között Bakonykúti pályázatát elfogadva, a fejlesztésre 3.361.943 Ft. támogatást biztosított. A beruházás az un. 1+1 forintos konstrukció keretében valósul meg, ami azt jelenti, hogy a támogatással megegyező összeget biztosít az önkormányzat is a fejlesztéshez. A település szerény költségvetését az önrész biztosítása jelentősen megterhelte volna, ezért a képviselő testület a Fejér Megyei Önkormányzat a települési önkormányzatok beruházásait, fejlesztéseit segítő Pénzügyi Keretéhez pályázatot nyújtott be hárommillió forint hitel felvételére, amelyet megkapott olyan feltétellel, hogy azt 2011. december 31-ig kell visszafizetni.

          A kivitelezési munkák október hónapban elkezdődtek és még a tél beállta előtt, közel hétmillió forintos beruházással elkészült az új út. Így a csodálatos környezetben, az erdő szélén és a csörgedező kis patakocska mentén lakó legújabb Bakonykútiaknak már nem kell sárban megközelíteni lakóházaikat.

""
Welcome

Kút

Remete

Templom előtt

Sas