Nyugdíjasok karácsonya

 

A nyugdíjasok köszöntése a karácsonyhoz közeledve hagyománnyá vált Bakonykútiban, az önkormányzat december 19.-én immár tizenegyedik alkalommal szervezett egy meghitt délutánt a település nyugdíjasainak. Különösen fontos ez egy ilyen kicsiny településen, ahol az emberek, az idősek még inkább egymásra vannak utalva. Ez a rendezvény is lehetőséget biztosított arra, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz az itt lakó „szépkorúak”.

A rendezvény karácsonyi hangulatát a székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskola tanulóinak, a régi szép hagyományokat idéző  műsora teremtette meg. Köszönet érte Fiedler Józsefné ötletgazdának, szervezőnek és egyben felkészítő tanárnak.

Az önkormányzat ez évben is egy ajándékcsomaggal köszöntötte a közelgő ünnep alkalmából a nyugdíjasokat, de ennél nagyobb ajándékot is kaptak az időskorúak.

A rendezvényen jelentette be a polgármester asszony, hogy a Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ szakmai irányításával 2009. január elsejétől Bakonykútiban megszervezésre kerül a házi gondozó szolgálat, valamint a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. Ez utóbbinak hálózati kiépítése éppen a rendezvénnyel egy időben történt. A segélyhívó készülék az időskorú lakosság számára megteremti a lakáson belüli biztonságos életkörülményeket, lehetővé teszi rosszullét, baleset és egyéb „vészhelyzet” esetén az ügyeletes gondozónő segítségének kérését. A házi gondozó szolgálat pedig az idős, önmaguk ellátására csak részben képes lakosság számára nyújt segítséget a mindennapi életvitelhez.  

A közösen elfogyasztott ebéd után, jó hangulatban a Bakonykútiban  termelt borokat kóstolgatták a résztvevők. 

Takács Judit beszámolója az ünnepségről...

"