Tisztelt Ingatlanhasználók!

Tisztelt Gazdálkodó Szervezetek!

 

Az idei évben folytatódik a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átszervezése. Legfontosabb lépésként meghatározásra került az állami közfeladat és ennek következtében elkezdődött az állam szerepvállalása a tevékenységek megszervezésében. Megalapításra került a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) melynek feladata az állami szerepkör gyakorlati végrehajtása, így a közszolgáltatási díjak beszedése, kintlévőségek kezelése is.

A 2016. április 1-jét követő teljesítések esetén a jogszabály előírása alapján a közszolgáltatók nem számlázhatnak közszolgáltatási díjat az ingatlanhasználók, gazdálkodó szervezetek és intézmények felé. A díj számlázására kizárólag az NHKV Zrt. jogosult.

Azon partnereink – intézmények, gazdálkodó szervezetek, társasházak, lakásszövetkezetek –, akik eddig havonta fizették a díjat, már eddig is tapasztalhatták, hogy a márciust követő időszakokra nem kaptak számlát, hasonlóan a II. negyedév esetén a negyedéves elszámolásban lévő ingatlanhasználók is. Sajnos a számlázásra jogosult szervezet informatikai fejlesztése csúszásban van, ezért bizonytalan ideig a számlák nem kerülnek kiküldésre.

Társaságunk az NHKV Zrt-vel együttműködve azon dolgozik, hogy a számlázás folyamatossága a megszokott rendben mielőbb folytatódhasson. Igyekszünk átmeneti megoldást találni arra, hogy a havi és negyedéves számlák továbbiakban ne késsenek, megelőzve ezzel azok torlódását és a közszolgáltatási díjak jelentősebb összegűre növekedését.

Kérjük Önöket, hogy számítsanak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási számlák eddig elmaradt részének várhatóan július-augusztus hónapokban való megérkezésére. A számlával együtt az NHKV Zrt. megadja a kellő tájékoztatást is a további teendőkkel kapcsolatban.

Reményeink szerint ezt követően a számlázás a szokott rendben és időszakok szerint történik.

Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a közszolgáltatáshoz nem kapcsolódó egyéb szolgáltatások (pl. bérleti, mozgatási, edényjavítási díjak) jogosultja továbbra is a Depónia Nonprofit Kft., mely szolgáltatások az informatikai átállást követően –az elmaradt hónapokkal egy összegben - kerülnek kiszámlázásra.

Kérjük tájékoztatásunk elfogadását, megértését és köszönjük türelmüket!

 

Tisztelettel: Depónia Nonprofit Kft.