Virágos Magyarországért” verseny 2008. évi díjkiosztó ünnepsége

 

            A „Virágos Magyarországért” versenyt 1994-bem hirdették meg először. Az első évben 69 település jelentkezett, azóta a verseny igazi mozgalommá vált. Nincs Magyarországon még egy olyan verseny, amely évente kétmillió embert képes mozgósítani a kulturált, virágokkal díszített, élhetőbb környezet megteremtésért, a természeti és épített örökség megóvásáért, az új generációk környezettudatos nevelésért.

            A magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több, mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az Entente Florale Europe több, mint verseny, kampány az európai közös környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért az európai összetartozás szellemében. Az európai verseny 12 ország mintegy 25 ezer települését és több, mint 50 millió lakosát tudhatja maga mögött, egyedülálló módon Európában.

            Településünk 2007 óta vesz részt a versenyben. Az elmúlt évben szponzori díjjal jutalmazták azt a munkát, amelyet az önkormányzat a lakosság összefogásával végzett.

            A verseny 2008. évi díjait október 10-én Szombathelyen osztották ki. Az Önkormányzati Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. Közös fődíját város kategóriában Szombathelynek, falu kategóriában Gelsének ítélték oda, ami egyben feljogosítja a két települést, hogy képviselje Magyarországot a 2009. évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyén.

            Bakonykúti község ez évben az Önkormányzati Miniszter különdíját vehette át a színvonalasan megrendezett díjkiosztó ünnepségen. A siker annak a közel tíz esztendeje megkezdett munkának az eredménye, amely a településünk a  „Három Szombat” faluszépítő mozgalomba való bekapcsolódásával kezdődött, és azóta is folyamatosan tart. A közösen végzett munka arra is alkalmat ad, hogy újabb és újabb ötletek szülessenek, kezdeményezések induljanak el. A munka további folytatására is megvannak az elképzeléseink.          

Welcome

Kút

Remete

Templom előtt

Sas