BAKONYKÚTI TAVASZ
Kora reggel állok az ablak előtt – odakinn ragyogó napsütés és madárdal, virágba borult fák, a harsogó zöld fűben aranysárga pitypang virágai bókolnak. Hirtelen tört ránk a tavasz, mint egy váratlan szerelem!
Kilenckor gyülekező a kocsma előtti téren, nem késhetek! - elsőként érkezem a felmálházott autóval, fák, díszcserjék, tápanyag, komposzt és illatos fakéreg, szerszámok.
Emberek jönnek minden irányból, sokan! Majd még újabbak is érkeznek és jönnek a gyermekek is a fiatal szülőkkel.
Jóska, a polgármesterünk köszöntőt mond, majd nem titkolt boldogsággal a szívemben köszönöm meg, hogy eljöttek tenni a faluért. Ma nem mulatni,- dolgozni jöttünk, jó látni, hogy erős férfikézből sincs hiány. A feladatokra bőven akad vállalkozó. Még egy kört teszek a munícióval, - a templom mögött 40 tő tájrózsából készült sövény mellett lelkes férfi sereg szorgoskodik - tréfálkozik. Sándorral elültetünk egy édes-fanyarkás illatú Arizónai ciprust. Jól jön a segítő kéz, látszik nem először csinálja, ügyesen bánik a szerszámokkal. A Forrás utcából a mosolygós Feri másodszor is fordul az utánfutóval, Dávid a kisfia lelkesen segít.
Nem időzhetek sehol hosszasan, a „buszfőpályaudvaron” várnak rám. Gyönyörű Photíniákat hoztam, babérmeggyet, oszlopos örökzöldet. Szűkre szabott a hely, ügyesen kell gazdálkodni vele. A segítő kéz itt is felbukkan, ásót ragad, hatalmas gödröket ás, Krisztián mint mindig, most is a kezem alá dolgozik. Gyorsan végzek a cserjék beültetésével. A régi cserjéknek új helyet találtunk, már viszi is tova az utánfutó. Az épület bejáratánál a rézsüben már korábban elültettük a 10 tő gyönyörű francia tájrózsát, levendulák társaságában. Alig várom virágban látni őket. Remekül mutatnak és mi büszkén mustráljuk. Nagy a boldogság, szép lesz télen nyáron a kis tér.
A régi temetőhöz megyek. A nehéz, majdnem függőleges terepen kemény munka folyik. János reggel óta a csúcson gödröt ás, ültet, tányérozza a három éves cserjéket. Nem sietős neki, a faluvégi keresztnél már elvégezte a munkát. Az új cserjék a som, cserszömörce, és bimbóval teli prágai bangiták, fanyarka, viráglonc, vörös mogyoró, jezsámen cserépben érkeztek - pontosan kijelöltem a helyüket. Egy kapát nyom a kezembe valaki,- a bókoló aranyvesszőket kényeztetem. Körbenézek, itt minden dombhajlaton szorgoskodik valaki. Megállás nélkül tisztogatnak, osztják a tápanyagot, miközben vidám történeteket mesélnek és halad a munka. Újabb és újabb szállítmány mulcs érkezik a focipályától, de semennyi nem elég.
A játszótérre látok, környékén és az árkokban asszonyok dolgoznak, tisztogatják. Nem maradhat egy tavalyi falevél sem.
Kisteherautó érkezik a kocsma elé, kíváncsian lemegyek megnézni mit hozott. Kemence kerül elő, Gabi az „ötplatán” alatt ül kezében hatalmas kés, alapanyagot készít elő. A finom falatokhoz való tésztát többen is dagasztják, hatalmas tálcákon kel az illatos tészta,- egy jóképű, majd kétméteres kukta is feltűnik, kezében hatalmas ecsettel és meggyel.
A hosszú Jókai utcai park telis-tele van gyümölcs- és díszfákkal. Rácsodálkozom egy óriási menyasszonyi csokornak öltözött szilvafára, földig érő ágai megállásra késztetnek. Pajkos ötlettől vezérelve beállok a hófehér ágak közé megmerülni az édes virágillatba. Mérhetetlen boldogságot érzek. Kilesek, vajon meglátott valaki ? Egyedül vagyok. Távolabb asszonyok hada takarítja a parkot, fenyőfát ültetnek a szépen fejlődő boglárkacserjék mellé. A falu bejáratánál a kereszt körül cserjéket ültetnek néhányan és a temető oldalában lassan végeznek a munkával.
Gyönyörű ez a mi falunk, csupa lágyan hullámzó lanka. Édes illatú ibolyatengeren gázolok át, fel a dombtetőre, a fák alatti tisztáson ezer színben pompázó vadvirágok, hímzett szőnyegként terülnek lábam alá. Odvas keltike és sárga csillagvirág kelleti magát lent a patakparton. A kis liget szépen fejlődik, az utca lakói most új cserjékkel népesítik be.
Lenézek a meredek partoldalban virágzó aranyesőkre, az ősszel vörösbe öltöző kecskerágókra, a bimbózó bangitákra. Három éve ketten dolgoztunk itt. Napokig ültettük a 100 tő virágzó bokrot, locsoltuk, gondoztuk. Gyönyörű nap ez a mai,- legalább 35-40 ember szorgoskodik a faluban.
A delet már rég elharangozták. Hűvös szellő suhan át a völgyön, finom, fűszeres és édes illatokat hoz felém. Mosolygós naptól-munkától kipirult arcú asszonyok, férfiak és gyermekek gyülekeznek a téren. Megérkezik Erzsike is az Alapítvány elnöke. Tölgyhordóban érlelt szilvapálinkát kóstolunk. Józsefeket és Sándort köszöntök, és köszönöm a sok munkát, amit ma elvégeztek. A Bakonykúti Községért Közalapítvány már sokadik alkalommal támogatta a falu parkosítására való törekvéseim. Hálásan köszönöm bizalmukat.
Elkészült a kemencében a sok finomság, Ildi a háziasszony és kuktája hatalmas tálcákon kínálja az éhes társaságnak a kemencés lángost, és meggyes pitét,- finom házi vörösbor is kerül mellé. Hálásan fogadjuk az eledelt.
Az ötplatán alatt vidám társaság lakomázik, amikor valaki felkiált: nézzétek két lovas! hátrafordulok és a fiam mosolyog le rám. Nem mindennapi meglepetés! Adélt a kiskirálylányt felkapja maga elé a nyeregbe, földöntúli a boldogság! Egy kisfiú a másik ló nyergében rója a köröket, mindenki elégedett. Kikötik a lovakat, míg azok friss füvet legelnek, a két lovast is asztalhoz ültetjük, jut nekik is a pálinkából és a finom falatokból.
Dezső bácsi mellém ül, átölel... „ A munka, amit 6 éve elkezdtél, most érett be. Nem támogattalak mindig, de most itt vagyunk, eldöntöttük örökbe fogadjuk a temető oldalát, a jövőben gondoskodunk róla. Igazad lett Judit. Szépül a falu.” Kimondhatatlan hála és boldogság amit érzek.
Lassan megyek hazafelé, a hideg szél ismét lecsap a falura, az arcomba, nem bánom, esőt hoz. Ma egy új korszak kezdődött Bakonykútiban. Egy kicsi falu, kis közössége megmutatta, hogy a szép és jó dolgokat képes támogatni.
Eljöttünk, megtettük, magunkért, Bakonykútiért.
Bakonykúti, 2014. március 22.
Takács Judit